Európai Egészségbiztosítási Kártya
Minden bizonnyal sokan hallottak már az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról, sőt sokan nyilván már ki is váltották. Akik azonban ezt még nem tették meg, a következő bejegyzésben egy rövid (és nem teljes körű) tájékoztatást kaphatnak arról, hogy mire jó ez a Kártya, hol és hogyan igényelhető. Külföldi tartózkodásaink során bármikor szükség lehet rá, és bár utasbiztosítást nem helyettesít, a kártya ingyenes, ezért érdemes megfontolni kiváltását..
2005. november 01-vel a korábbi E 111 jelű nyomtatvány helyébe az Európai Bizottság határozata értelmében az OEP Európai Egészségbiztosítási Kártyát bocsát ki. Ezzel a Kártyával az adott EGT (Európai Gazdasági Térség) tagállamban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé váló egészségügyi szolgáltatások vehetők igénybe. Az egészségügyi szolgáltatás orvosilag szükséges jellegét a kezelőorvos bírálja el. A Kártyával közvetlenül az adott tagállam társadalombiztosítási szervével szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatóhoz kell fordulni, akinek a Kártya alapján úgy kell ellátnia a magyar biztosítottat, mintha az adott tagállamban lenne biztosított. A Kártya az adott tagállamban biztosítottak által is fizetendő önrészekre, kötelező hozzájárulásokra nem nyújt fedezetet. Gyógykezelési szándékú kiutazás esetén a Kártya természetesen nem használható fel.
A kártya ingyenesen igényelhető személyesen vagy meghatalmazott útján. Az igénylés feltétele, hogy az igénylő Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult és állandó lakcímmel rendelkezik Magyarországon, vagy az EGT más tagállamában. A kártya nyelve magyar, de az EGT térségben egységes kártyáról van szó, így annak adatai külföldiek számára is értelmezhetők.
Az igényléshez szükség van személyazonosságot igazoló okmányokra (személyi igazolvány, lakcímkártya) és TAJ számot igazoló okmányra, nagykorú személy esetén a jogosultságot bizonyító okmányokra (munkáltatói igazolás, nyugdíjas vagy diák igazolvány, csekk, stb.). Kiskorúak esetében születési anyakönyvi kivonat is szükséges lehet. A kártya a Megyei Egészségügyi Pénztárak ügyfélszolgálatán igényelhető (Budapesten OEP ügyfélszolgálat, Váci út 73/A., ahol a kártyát azonnal el is készítik, ha minden okmányt rendben lévőnek találnak). Érvényessége felnőttek esetében 1, saját öregségi nyugdíjban részesülők és 17. életévüket be nem töltött Magyarországon élő magyar állampolgár kiskorúak esetében 3 év.
Megjegyezzük, hogy a Kártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, mivel a Kártya nem terjed ki pl. magánpraxisokra, illetve bizonyos tagállamokban a társadalombiztosítás körébe tartozó egészségügyi szolgáltatások köre szűkebb lehet, mint Magyarországon, továbbá hazaszállítást csak kivételes esetben fedez a kötelező egészségbiztosítás!
A Kártya felhasználhatóságával, igénylésével, elvesztésével, stb. kapcsolatos részletes információk a www.oep.hu honlapon, Ellátások az EU-ban cím alatt (“Tájékoztató az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról” ) találhatók.
FIGYELEM! A CIKK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ. SPECIFIKUS ÉS EGYEDI KÉRDÉSEKKEL JAVASOLJUK KÖZVETLENÜL AZ ILLETÉKES SZERVET MEGKERESNI!!!








1) Kedves Úram / Hölgyem!
Nekem csak egy kérdésem lenne. Még külföldi állampolgár vagyok (Román) és szeretnék Magyarországon letelepedni, most nem ez a kérdés hannem hogy TAJ kártyát szeretnék igényelni voltam az OEP-nél is de ott azt mondták ahol születtem Románia kaptam TAJ kártyát pedig nem… Ezt mondtam az ügyfélszolgálaton is és azt mondták akkor hozzam be az EU-s kártyámat de ilyenröl csak ott hallotam először életembe. nekem csak egy TAJ kártyára lenne szükségem. Ha tudnak esetleg valamiben segíteni azt megköszönném.
Üdv : Pop Gheorghe
2) Azt szeretném kérdezni hogy hol kell ezt intézni? nagyon jól jönne ez a kártya mert a férjemmel ki fogunk menni külföldre.
Előre is köszönöm
3) Budapesten OEP Ügyfélszolgálaton (Váci út 73/A), egyébként Megyei Egészségügyi Pénztárak Ügyfélszolgálatán. További információk http://www.oep.hu
4) Magyar allampolgar vagyok, jelenleg romaniaban dolgozom, egyeni vallalkozokent.
Hogyan lehetek magyaro-on biztositott?
Ha egeszsegbiztositasi kartyat igenylek idekinnt, akkor otthon teljes mertekben biztositott vagyok? (terhesgondozas, szules, mutet…stb.)
Valaszat elöre is köszönöm!
5) A biztosítás terjedelme kapcsán (különös tekintettel szülés, stb.) személyes konzultációt javasolunk az OEP-pel.
6) Jelenleg csak telefonon tudtam konzultalni az OEP-pel, az ügyfelszolgalatos hölgy azt mondta, hogy ha kinnt kitöltöm az E106-os nyomtatvanyt, akkor amig a munkaviszonyom fennt all, addig biztositott vagyok otthon.
Letöltöttem a nyomtatvany magyar nyelvu valtozatat es valami tajekoztatot is rola. Nem kerdez sok mindent.
Hasznalta mar valaki? Kell meg tudni rola valamit?
Ennyi az egesz?
7) Tisztelt Uram/Asszonyom!
Én egy EGT tagállam állampolgára vagyok, kb 2 éves munkaviszonnyal az adott államban, jelenleg 7,5 hónapos terhes. Hazaköltöztem Magyarországra, ugyanis párommal itt lakunk (ő magyar állampolgár, de nem vagyunk házasok), és terveink szerint itt szeretném megszülni a gyerekünket is.
Kérdésem: milyen feltételek teljesülésével részesülhetek én is itt, Magyarországon, a szüléssel kapcsolatos egészségügyi ellátásban?
Várom megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel:
9) JO napot,román állampolgár vagyok és itt élek Magyarországon már 9 honapja
és nincs taj kártyám,nem tudok igényelni ,mert nincs bejelentett munkahelyem,csak kiskönnyvvel dolgozom.Munkaszerződést cégtől meg csak akkor kapok ha van taj kártyám.Esetleg tudna nekem valami tanácsot adni ez ügyben ,nagy szükségem lenne rá.KÖSZÖNÖM
10) Jó napot,Román állampolgár vagyok,és itt élek Magyarországon már 2 éve.
van Taj kártyám és az lenne a kérdésem hogy,kaptam a taj kártyát és azt havonta kell pecsételtetni de csak egy évig,hol tudok újat igényelni,és milyen papirok szükségesek?
KÖSZÖNÖM
11) Tiszteletem!
Jelenleg külföldön dolgozok( Svédország), és itt kaptam Európai Egészségbiztosítási kártyát. Az lenne a kérdésem, hogy ha hazamegyek időnként Magyarországra, ez a kártya milyen orvosi ellátásokra elegendő? ( gondolok itt fogászat, stb..)
Köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel
Szabó Zoltán
12) Tisztelt Admin!
Kérdésem: regisztrált munkanélküli vagyok, de szeretném a kártyát kiváltani. Pontosan milyen igazolás szükséges a Munkaügy Központtól (ők nem tudták megmondani)?
Köszönettel: JI
13) Tisztelt ügyintéző!
Az édesapám 70 éves, román állampolgár, nincs semmilyen iratja, hogyan tudna szert tenni taj kártyára? Van-e valamilyen havonkénti befizetési lehetőség?
Köszönettel: EK
14) SZERETNEM TUDNI HA LEHET TB KARTYÁT IGINYELNI MAS MEGYEBEN MINT AHOL VAN LAKCIMED
15) Nekem már van európai egészségbiztosítási kártyám, de lejárt 1 éve.
A megújításhoz is kell munkáltatói igazolás ?
A Váci úton melyik nap és mikor van félfogadás ? Köszönettel L.Gabi
16) Németországban, kisebb közlekedési baleset utáni kezelésnél az orvos nem fogadja el a kiváltott Európai Egészségbiztosítási kártyát. Mi a teendő?
17) nekem gyermekem olaszorszàgba szuletett olasz ès eu anyakonyvikivonata van .az oep nem àlitotta ki rèszère a taj kàrtyàt,pedig èn biztositott ès magyar àllampolgàr vagyok.hol tudom megigènyelni?
18) Kedves uram vagy hölgyem,én erdélyi vagyok 1 honapja jöttem ki budapestre az 1 és fél honapos ujszülőt kisfiammal,az apuka pedig idevalosi és itt szeretnénk együt élni.A kérdés a következö lenne hogyan tudnánk,iletve az apukat igényelni a taj kártját? A kisfiam az apuka nevén van…
19) Külföldre utazom! Szeretném megtudni,hogy Budapesten az OEP-nél igényelhetek Betegbiztositási kártyát, Budapesten dolgozom,de BAZ megyében van az állandó lakhelyem?
Köszönöm Gubáné