Hamburger
szeptember 10, 2009 pocak
kategória Alapételek, Egyszerű, Főzőiskola, Receptek
A hamburger kétségtelenül az egyik legnépszerűbb étel a világon. Népszerűségét az amerikai gyorsétkezdéknek köszönheti, amelynek iróniája az, hogy éppen azért található a menün, mert roppant könnyen kivitelezhető – azaz házilag is egyszerűen elkészíthető. Ennek ellenére a legtöbb ember a gyorsétkezdében fogyasztja. Reméljük a következő hamburger recept sorozatunk meggyőzi olvasóinkat arról, hogy a házilag készített hamburgernél nem létezik jobb és finomabb verzió! De először néhány info és tipp..
A hamburger eredete
A hamburger német neve ellenére amerikai eredetű. A pontos eredetéről legendák szólnak. Az egyik szerint New York egyik kerületében (amit Hamburgnak neveztek el a német bevándorlók) az 1885-ben tartott vásáron elfogyott a kolbász, és helyette marhahúst alkalmaztak. A másik történet szerint ugyanabban ez évben az Outgamie County vásáron egy 15 éves fiú húsgombóccal töltött szendvicseket árult, aminek hamburger nevet adott – a Hamburg steak után, amely a német bevándorlók körében ismert volt. További legendák szerint a hamburger egy texasi étel, vagy német matrózok keresztelték el maguk után. Az első világháború alatt és után, a németellenes nézetek miatt a hamburger Salisbury steak név alatt futott, de az első McDonald’s megnyitásával (1940-ben) a hamburger felkerült a gasztronómiai térképre! Érdekes módon az első kaliforniai étteremben felszolgált hamburger még nem nevezhető gyorsételnek, ennek a koncepciója később, 1948-ban fejlődött ki.
A modern hamburger
Manapság nem csupán azt gondolják helytelenül sokan, hogy a hamburger német eredetű, de rengetegen hiszik azt is, hogy a hamburger sonkából készül. Ennek oka az, hogy a hamburger rövidített közneve burger, a ham angolul sonkát jelent - így sok mai fiatal következtetése az, hogy a hamburger tulajdonképpen egy sonkás burger.
Nos, nem hiába a zavarodottság – a mai hamburger valójában készülhet szinte mindenből és akármiből. Az eredeti hamburger csupán darált marhahús és fűszerek keveréke volt – manapság azonban készülhet csirke, sertés, pulyka, strucc, őz stb húsokból is. Természetesen léteznek vegetáriánus és vegán burger-ek is, ezek általában bab vagy szója alapúak. Az igazi hamburgerben nincs összefogó elem, azaz se zsemlemorzsa, se tojás, se rizs, se áztatott zsemle – bár sok recept előírja.
A hamburger összetevői
A hamburger alatt azonban nem csupán egy lapos húsgombócot vagy fasírtot értünk – hanem egy komplett ételt, pontosabban egy szendvicset. Természetesen legfontosabb összetevője a darált húsból készített korong, de fontos szerepük van a szószoknak, a péksüteménynek és a salátáknak, savanyúságoknak is – valójában akkor sikeres egy hamburger, ha az összetevők egységet alkotnak, azaz remekül kiegészít egymást.
A következő alap elemek alkotják a hamburgert:
- Zsemle – ez legyen friss, és puha, kissé lapos. Alkalmazhatunk teljeskiőrlésű, tönköly, korpás vagy magos zsemléket is, de akár ciabatta zsemlét is. Ázsiai variációkhoz jobban passzol a lapos lepény vagy naan kenyér
- Hússzelet – ezt darált húsból készítjük. Mint a fentiekben említettük, ez akármilyen húsféle lehet – ami fontos az a hús minősége. Vagy magunk daráljuk le a húst, vagy hentessel daráltassuk le – de semmiképp ne vásároljunk kész darálthúst az élelmiszerboltokban, ezeknek minősége rosszabb és zsírral vagy vízzel dúsítják őket. A kiválasztott hús legyen jó minőségű és zsírszegény! A húst fűszerekkel gazdagítjuk, amelyek lehetnek: aprított hagyma, préselt fokhagyma, mustár, zöldfűszerek, reszelt sajt, fűszerkeverékek, szószok, mártások.
- Saláta – általában szükséges néhány salátalevél, karikákra vágott paradicsom és lilahagyma. De nyugodtan kísérletezhetünk egyéb zöldségekkel is – például grillezett zöldségek (különösen remek a grillezett paprika), sült hagyma, sült gomba, avokádó, rukkola, zöldfűszerek stb. Csemege vagy kovászos uborka tökéletesíti az ízeket.
- Szószok: hagyományos a majonéz, mustár és a ketchup, de kipróbálhatjuk a BBQ szószt vagy a chiliszószt is. Továbbá remek a guacamole és a salsa is (receptek lásd – szószok, mártások). Ázsiai jellegű hamburgerekhez remekül passzol a chutney.
- Egyéb: a házias hamburgert kiegészíthetjük a következő feltétekkel is: sajt, sült bacon szalonna, szardella, burgonya pehely, sült ananász karika, sült tojás.
Elkészítése
- A darált húst elkeverjük a fűszerekkel, majd a hűtőszekrényben hagyjuk összeállni – recepttől függően ez lehet 30 perc, de akár 2-3 óra is. Vizes kézzel gombócokat formálunk a masszából, ezeket két tenyér kötött laposítjuk. A húsgombóc nagyságára ügyeljünk – minél kisebb és vékonyabb, annál hamarabb sül át.
- Sütés: kisüthetjük grillsütőn, serpenyőben, grillserpenyőn, grill alatt a sütőben vagy a sütőben. A lapos szeleteket sütés előtt mindig kenjük meg olajjal, majd mindkét oldalon alaposan süssük át (közepes hőmérsékleten). Sajtos hamburger esetében, amikor a második oldalt sütjük, egy vékony sajt szelettel fedjük le a tetejét, hogy kellően ráolvadjon, vagy tegyük grill alá 1-2 percre (sütés után).
- Zsemle: ketté vágjuk, grill alatt megpirítjuk, miközben a hús sül.
- Saláták, szószok: ezeket készítsük elő, ne akkor kezdjük el szeletelni őket, amikor a hús már sül, különben pánik lesz!
- Amikor a hús átsült, a zsemle alsó felét megkenjük a kiválasztott szósszal, leborítjuk salátalevéllel, paradicsom vagy egyéb zöldség szeletekkel. Ráhelyezzük a hússzeletet, leborítjuk zöldség, saláta karikákkal és egyéb feltétekkel, leöntjük szósszal, végül leborítjuk a zsemle felső részével. Vigyázzunk arra, hogy ne legyen a hamburger túl vastag – azaz kézzel megfogható legyen!
Tálalás
- Fontos, hogy a hamburgert melegen tálaljuk – ne babráljunk sokat a szendvics építésével, a hús maradjon meleg!
- Bár a hamburger önálló étel, általában sült krumplit szokás mellé tálalni, de passzol pl a sült tortilla, chips, ropogós zöldségek, ázsia verziók esetében a rizs is.
Tippek
- Az elkevert darált hús lefagyasztható, miután a hússzeleteket kiformáztuk. Fagyasszuk le egy műanyag, fedeles dobozban, tegyünk a hússzeletek közé sütőpapírt, így nem ragadnak össze!
- A hamburger ideális gyors ebéd vagy vacsora, de remek étel családi és baráti összejövetelekre, hétvégi grillezésre, de akár parti falat is lehet bulikon, gyerekzsúrokon is (utóbbi esetekben készítsünk mini hamburgereket!)
Hamburger receptek
Íme néhány fantasztikus és változatos hamburger recept. A listát folyamatosan bővítjük.
- Egyszerű hamburger
- Angol hamburger
- Ázsiai hamburger
- Tandoori hamburger
- Pikáns hamburger
- Zöldséges hamburger
- Ausztrál hamburger
- Mexikói hamburger
- Almás hamburger
- Magyaros hamburger
- Marokkói hamburger
- Tormás hamburger
- Fűszeres sertés hamburger
Vegetáriánus hamburgerek
- Céklaburger
- Chilis babburger
- Gesztenye és gomba burger
- Spenótos babburger
- Spenótos-sajtos babburger
- Édesburgonya puffancs fetával
Kapcsolatos cikkek





1) szuper
2) NAGYON ESZTEIKUSAN NEZNEK KI AZ ETELEK GRATULALOK A SZAKACSOKNAK:///