szeptember 03., péntek : Hilda

kedvenc Add a kedvenceidhez!     Subscribe to TutitippekNews FeedSubscribe to TutitippekComments

Meseladik – Gyerekelőadás a Bárkában

január 30, 2010 gloria  
kategória Család, Gyerek, Kultúra, Rendezvények

MeseladikA Meseladik tulajdonképpen gyerek-szín-játék, amely a szerepléshez kedvet érző, a  színház világa iránt érdeklődő gyerekek számára különösen érdekes lehet. A kreatív program keretében a gyerekek a Bárka színészeinek közreműködésével maguk írják, rendezik és viszik színpadra azt a színdarabot, amelyet a program végén elő is adnak..

A Meseladik nem egy szokványos színházi gyerekelőadás, itt ugyanis a gyerekek aktívan közreműködnek az érkezésükkor még megálmodásra váró színdarabok létrehozásában. Első lépésként közösen kitalált témára fűzve, csapatokat alkotva a gyerekek a Bárka színészeinek közreműködésével saját kis színdarabokat „írnak”.  Ezt követően négy különböző állomáson a gyerekek színpadra viszik és elpróbálják a darabot, rendelkezésre álló anyagokból jelmezeket és kellékeket válogatnak hozzá, színházi maszkokat készítenek (sminkesek közreműködésével), majd végül meg is festik a színdarab díszleteként szolgáló hátteret.

Mindez természetesen sok játék és nevetés mellett történik. A „munka” közben a gyerekek is megismerik egymást valamelyest, összebarátkoznak, a kis csapatok összeverődnek, így jó hangulatban és közös izgalommal készülnek a premierre.

A program alapvetően nagyobb, kisiskolás korú gyermekeknek javasolt (kiírás szerint 5-6 éves kortól), de azért kisebb testvérek is megtalálhatják a szerepüket és helyüket. A szülők leginkább szemlélői a készülődésnek, esetleg ötletekkel vagy néhány állomáson aktívan is közreműködhetnek (vagy csak pihennek a Büfében, a gyerekekkel egy légtérben, egy ital mellett).

A gyerekek hamar feltalálják magukat, örömmel élik ki kreativításukat. Azok, akik esetleg mégis visszariadnak a szerepléstől, természetesen végignézhetik a készülődést, a próbákat, majd az előadásokat. Tipp: a félénkebbek vagy bizonytalanabbak vigyenek baráto(ka)t vagy testvért magukkal.

A program (a színdarabok bemutatásával együtt) kb. 3 órás, de kötetlen, azaz közben lehet rövid szünetet is tartani, enni-inni. A nagysikerű bemutatók után a gyerekeket a színház jóvoltából egy kis meglepetés is várja!

Az előadás nagy élmény a gyerekeknek, javasoljuk minden magában szereplési vágyat érző kisgyereknek. Ajánlott kényelmes ruházat, amire pedig még szükség van: fantázia, kreativítás, képzelet, játékos kedv.

Készüljünk fényképezővel, kamerával a legjobb pillanatok és emlékek megörökítésére (vakura szükség lesz). A mesét a jelenlévő gyerekek spontán ötletei alakítják, így mindig más és más lesz, akár többször is élvezhető program.

  • Előadás címe: Meseladik
  • Előadás helye: Bárka Színház (Stúdió)
  • További információ: www.barka.hu
           Email            Címoldal
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (nincs még értékelve)
Loading ... Loading ...

Hozzászólások