Nyaralás előtt
Hurrá nyaralunk! Az év egyik legszebb időszakára készülünk a nyár beköszöntével. Az örömbe vegyül azonban némi aggódás is: mit vigyek magammal, mire kell felkészülnöm, mit kell addig elintéznem. Az utazás előtti előkészületeket illetően különbséget teszünk egy hétvégi kiruccanás és „a” nyaralás között, hiszen hosszabb időre és általában messzebbre megyünk, olyan országba, ahol talán még sosem voltunk, és ezáltal kevésbé ismerjük. Íme néhány tipp a nyaralás előtti készülődéshez és a felhőtlen nyaraláshoz..
Az utazás előtti csomagolás témájával és kapcsolódó gyakorlati tippekkel már foglalkoztunk, így erre most nem térünk ki külön. Foglalkozzunk viszont a következő szintén fontos utazás előtti témákkal:
Mi marad itthon? Gondoskodjunk arról, hogy otthonunkat megfelelő állapotban hagyjuk hátra. Áramtalanítsuk az elektromos készülékeket, résnyire hagyjuk nyitva a mosogatógépet, pakoljuk ki, és lehetőleg olvasszuk le a hűtőt, és szintén hagyjuk levegőzni. Ablakokat zárjuk be, vigyük ki a szemetet, értékeinket ne hagyjuk elől. Ideális esetben meg tudunk kérni családtagot, barátot vagy szomszédot, hogy nézzen néha házunk felé, esetleg ürítse ki a postaládát, nekik érdemes lakáskulcsot is adni. Bár triviális, de álljon itt a rend kedvéért: a növényekről és esetleges háziállatokról szintén gondoskodjunk. Tipp: jobb érzés úgy hazajönni, hogy a lakás nincs szanaszét, ezért szánjunk egy kis időt az utazás előtti elpakolásra is!
Hová megyünk? Tájékozódjunk előzetesen interneten vagy utazási irodában az országról, ahová készülünk. Ide tartozó fontos kérdések például védőoltások, vámhatósági előírások, egészségügyi ellátások, stb. Az útikönyvet ne csak azért lapozzuk már az utazás előtt, hogy ráhangolódjunk a nyaralásra, hanem azért is, mert abban sok általános információt is találhatunk.
Miről ne feledkezzünk el! A szokásos ruha, kozmetikum, iratok, fényképezőgép, stb. listán kívül jusson eszünkbe, hogy legyen nálunk részletes ország térkép, amennyiben autóval utazunk, illetve a nyaralóhelyen autót kívánunk bérelni. Az útikönyvekben lévő térkép nem minden esetben megfelelő részletességű. Biztosításról se feledkezzünk meg! Az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltásával részben biztosítottnak érezhetjük magunkat, de nem árt nagyobb utak előtt külön biztosítást is kötni. Erre már akár mobiltelefonon, interneten is van lehetőség. Amennyiben autóval készülünk a hosszú útra, legyen a jármű top állapotban!
Úti patika! Feltétlenül vigyük magunkkal a rendszeresen szedett gyógyszereket (bizonyos esetben szükség lehet orvosi igazolásra!), de a következőket is, főként, ha gyerekekkel utazunk:
-
Sebfertőtlenítő szer, sebtapasz, sebkezelő gél
-
Fájdalom- és lázcsillapító
-
Hasmenés, hányás elleni szerek
-
Csípés vagy égés kezelésére szolgáló készítmény
-
Rovar- és kullancsirtó
-
Fül- és szemcsepp
A szállodák általában rendelkeznek SOS helyzetek, esetleg akár nyári gondok kezelésére vonatkozó gyógyszerekkel és készítményekkel, de az általunk egyébként is használt szerekkel könnyebb a dolgunk, ismerjük a használati utasítást, és kirándulások vagy strandolás során is nálunk van. Továbbá nyelvi problémákat és félreértéseket is elkerülhetünk saját utazó készletünkkel. Szükséghelyzet esetére legyen nálunk a házi, kezelő vagy gyerekorvos telefonszáma, akit komolyabb tünetek esetén felhívhatunk. A felsoroltaknak természetesen a házi patikákban is helyük van, hiszen bármikor szükség lehet rájuk (sajnos) akár otthon is.
Ráhangolódás! Nem árt kicsit megtervezni a nyaralást. Élvezzük, de használjuk is ki a nyaralást hatékonyan. Készüljünk fel előre és egyeztessük a velünk utazó partnerrel, családdal, barátokkal, hogy mit szeretnénk megnézni, milyen kirándulásokat vagy látnivalókat szeretnénk feltétlenül beiktatni a programba. A ráhangolódásba beleférhet a célország konyhájának feltérképezése és akár egy gyorstalpaló nyelvtanulás is, hogy legalább a legszükségesebbet el tudjuk mondani a helyiek nyelvén! Szoktassuk továbbá bőrünket a napozáshoz is, hogy a nyaralás ne a leégések jegyében teljen.




