Téli tippek
Általában kevesek kedvenc évszaka a tél. Hiszen mi is jut eszünkbe leginkább a télről (főleg a mozgalmas ünnepi időszak után)? Hideg van, korán sötétedik, havazik, ami klassz, ha épp síelünk, de nyűg, ha havat kell lapátolni. Pedig valóban sok szépsége van a télnek, amit érdemes kihasználni és élvezni, hiszen úgy sem tart sokáig. A lelkes síelőket nem kell bátorítani erre, hiszen alig várják, hogy minél több és jobb hó legyen a pályákon. A gyerekek élvezik a szánkozást, korcsolyázást, hóember építést. És azért a kevésbé sportosaknak is jut sok öröm, amely a téli évszakban élvezhető ki leginkább..
Elsősorban készüljünk fel a tél legnagyobb kihívására, a hidegre. Megfelelő fűtéssel ez a lakásban kezelhető probléma, persze nem szükséges a 25 fokhoz ragaszkodni. Fűtsünk ésszerűen, ezzel sok pénzt spórolhatunk meg! Spórolás a háztartásban>>
A karácsonyi evészet-ivászat után általában az újévi fogadalmunk az, hogy az idén egészséges életmódot élünk. Kezdjük az évet méregtelenítéssel és rendszeres mozgással! Ez nem könnyű, hiszen hideg van és szürkeség, ilyenkor természetesen melegítő (azaz kiadós és tartalmas) ételekre vágyunk, és sport helyett szívesebben ülünk bebugyolálva a fotelben!
A szabadtéri hideg elviselésére leginkább réteges öltözködéssel tudunk felkészülni. Télen különösen ügyeljünk az egészséges táplálkozásra, sok gyümölcs és zöldség fogyasztására, hogy szervezetünk minél ellenállóbb legyen a vírusokkal szemben. Kezdjük a napot lehetőleg friss gyümölcslével, esetleg smoothievel. Meleg italok, tápláló és melegítő levesek télen nem csak a testünket, de a lelkünket is melengetik.
Fordítsunk különös figyelmet arcbőrünk és kezeink ápolására, hiszen ez a két testrész van a legjobban kitéve a hidegnek. Vonatkozik ez nem csak a hölgyekre, de az urakra és a gyerekekre is, hiszen a szél és a hideg akár fájdalmas kiszáradást is tud okozni a bőrön.
A téli évszak kiváló alkalmakat nyújt a baráti együttlétekre. Korán sötétedik, este már nem szívesen mozdulunk ki otthonról, hívjunk hát vendégeket. Egyszerű vendégváró ételekkel vagy egyszerű parti ételekkel kellemes estét szerezhetünk magunknak és barátainknak is. Vegyük elő a társasjátékokat, rendezzünk kártyapartit, nézzünk közösen dvd-t. Az ilyen családi programokkal a lakásban „unatkozó” gyerekeket is felvidíthatjuk.
Ha pedig úgy érezzük, már nagyon nehéz elviselni a hideget, és síelni sem szeretnénk, irány egy wellness hétvége, vagy legalább pár órás látogatással kényeztessük magunkat egy day spaban. Kiadós szaunázás, fürdőzés segít a hátralévő hideg időszak elviselésében. A farsangi dinom-dánom, a valentin napi romantika segítenek a hosszúnak tűnő tél élvezetében.
Hasznos téli tippek találhatók a következő bejegyzésekben:




