Wok tippek
A wok egy Kínában sok-sok évszázados múltra visszanyúló hagyománnyal rendelkező konyhai eszköz, amely napjainkra már számtalan háztartásban használatos világszerte. Ennek több oka is van. Egyrészt gyorsan, másrészt kevés energiával egészséges, ízletes és egzotikus ételeket készíthetünk benne..
Mitől lesz a wok hasznos konyhai eszköz? Néhány friss hozzávalóval, szósszal és fűszerrel a wokban pár mozdulattal finomabbnál finomabb ételeket tudunk készíteni percek alatt. Használhatjuk pirításra, párolásra, olajban sütésre, vagy akár füstölésre. Minden gyorsan és látványosan történik benne, a hozzávalók előkészíthetők, ezért alkalmas arra is, hogy baráti társasággal, közösen süssünk-főzzünk a wokban.
Ami magát az eszközt illeti, a wok egy kerek és magas serpenyő, amelyet különböző kivitelben (anyag és méret) vásárolhatunk meg. A wok anyagát illetően készülhet öntöttvasból, alumíniumból, acéllemezből, nemesacélból is. A szélessége ideálisan kb. 30 cm, ennyi szükséges ahhoz, hogy elegendő helyünk legyen benne, ugyanakkor kisebb adagokra is használható. Hosszú nyél és anyagától, illetve méretétől függően szép kis súly jellemzi a wokot. A vékonyabb anyagból készülő wokok ideálisak a gyors pirításra (stir-fry), ezek talán a legelterjedtebbek a normál háztartásokban. A normál konyhai használatra szánt wok lelaposított aljjal rendelkezik (a tradicionális wok kerek aljú, ez nyitott tűzhelyen használható volt), hogy a modern tűzhelyeken könnyen használható legyen.
A wokhoz (általában) alapfelszerelésként tartozik még: egy rács, amely a wok szélére rögzíthető (erre vehetjük ki a zsiradékban megsütött, és az ételhez majd a későbbiekben ismét hozzáadásra kerülő hozzávalókat), egy fedő és egy (lehetőleg) fa lapát vagy hosszú pálcika, esetleg egy pároláshoz használatos bambuszkosár és szedőkanál. Ha a wok készlethez ezek valamelyike hiányozna, háztartási boltokban, ázsiai üzletekben igény szerint utólag is beszerezhető.
Vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy az edény anyaga a tűzhelyünkön használható legyen. Drágább edénybe akkor ruházzunk be, ha biztosak vagyunk abban, hogy kis is használjuk a wok nyújtotta lehetőségeket. Ha nincs benne tapasztalatunk, érdemesebb esetleges először kölcsönkérni, hogy megismerkedjünk vele és eldöntsük igen vagy nem. Ha viszont igen, vásároljunk jó minőségű eszközt. Ami a tisztítását illeti, mossuk el kézzel, kevés mosószerrel és mielőbb a használata után. A „nyugati” wok általában felületkezelt vagy nemesacélból készül, azaz nem rozsdásodik. Ellenkező esetben a wokot minden használat után alaposan meg kell tisztítani (lehetőleg mosogatószer nélkül) és vékonyan be kell kenni olajjal. A wok ára függ anyagától, méretétől és a gyártótól is.
A wokba kerülő kinai alapanyagokat vágjuk apróra, ezzel jelentősen lerövidítjük a főzési időt, a zöldségek ropogósak maradnak és bennük lévő tápanyagok sem vésznek kárba. Ráadásul, és nem utolsó sorban, kevés zsiradék is elegendő a wokban történő főzéshez, amely a wokban készülő ételeket kalóriaszegénnyé teszi, és a csinos alakunk felett is őrködik.
Milyen főzési technikákra használhatjuk a wokot?
- Pirítás: ebben az esetben a hozzávalókat kevés, de nagyon forró (füstölő) olajon, fakanállal vagy pálcikákkal állandóan kevergetjük, mozgatjuk, azaz mindegyik apró falat újra és újra, de csak rövid ideig érintkezik a forró edénnyel. Ezzel a gyors sütés módszerrel készülnek a stir-fry wok ételek: a hús szaftos lesz, a zöldség ropogós, megőrizzük a vitaminokat és energiát is spórolunk.
- Párolás: ebben az esetben a wokba kevés vizet öntünk, ráhelyezzük a bambusz kosarat, benne a párolandóval, majd a kosárfedéllel lezárva megpároljuk az ételt. Ha nincs bambuszkosár, helyezzünk egy csészét szájjal lefelé a wokba, arra pedig egy tányért tegyünk, és helyezzük rá a párolásra szánt ételt, majd a wokfedőt. Párolhatunk így wonton táskát, tésztagombócot, halat. Több bambuszkosarat is rakhatunk egymásra, így ismételten energiát spórolhatunk meg.
- Olajban sütés: bőséges olajban a sütésre szánt falatokat megsütjük. Kevesebb olajra lesz szükségünk, mint egy fritőz esetében, de legyen kellőképpen forró (ellenőrizhetjük, ha egy darab kenyeret dobunk az olajba, ha hólyagok keletkeznek körülötte, megfelelő a hőmérséklet)! Ez a módszer alkalmas például tavaszi tekercs, wonton táskák, húsgolyók sütésére.
- Lassú főzés: levesekben, vízben vagy szószban felforralás után nagyon alacsony lángon, sokáig rotyogtatunk húsokat, halakat vagy tenger gyümölcseit.
- Félig főzés – ebben az esetben a wokba helyezzük a szükséges alapanyagot, leforrázzuk, majd fedő alatt állni hagyjuk 4-5 percig – vagy hideg vízben felforraljuk, és egyből kivesszük. Némely ételnél erre szükség van stir-fry előtt.
Főzési tippek
-
Mivel a főzés-sütés-pirítás nagyon gyorsan történik a wokban, fontos, hogy mindent készítsünk elő, azaz minden hozzávaló, fűszer legyen adagolva a tűzhely mellett és várakozzon a sorára.
-
Először pirítsuk meg mindig a hosszabb időt igénylő hozzávalót (pl. hús), majd vegyük ki egy tányérra, vagy helyezzük a wok rácsra, így haladjunk tovább, és a végén mindent ismét keverjünk össze.
-
Ne tegyünk egyszerre túl sok hozzávalót a wokba, mert csökken a hőmérséklet, és a hozzávalók már nem sülnek át kellően.
-
A sütéshez használjunk hőálló olajat, pl. napraforgó, mogyoró, szójaolaj.
-
A zöldségek párolási ideje is eltérő lehet, ezt is vegyük figyelembe a sorrendnél.
-
Sózni (ha egyáltalán) csak a főzési folyamat végén javasolt.
Sikerült kedvet csinálni a wokban történő egészséges, egyszerű és változatos főzési módhoz és általában kínai ételek és thai ételek készítéséhez? Ha igen, ajánljuk a következő Tutitipp wok recepteket.





1) Érdekelne, hogy hol lehet megvásárolni olyan Wokot amivel a kínai éttermekben dolgoznak a szakácsok?
2) Wokot lehet vásárolni lakásfelszerelési és háztartási cikkeket árusító boltokban, de akár nagyobb élelmiszeráruházakban, diszkont élelmiszeráruházakban, szupermarketekben és természetesen ázsiai üzletekben is. Ezek valamelyikében biztosan megtalálható az igénynek megfelelő wok.
3) Nagy probléma az, hogy jó lemez wok nem kapható.A józsefvárosi piacon vettem ,de ez nem jó!Csúnya a domboritása:a lemez felülete szálkás.
A tescos-auchanos-ok pedig bevonatossak.
valaki segitsen??!!
Köszi előre is!!!
4) Kínai boltokban lehet igazi, hagyományos wokot vásárolni – meg kell kérdezni az egyik kínai étteremben, hogy ők honnan szerzik be. Biztos van valahol valami kínai konyhai felszerelési üzlet.
5) Wok: 1. számú vásárcsarnok, Fővám tér. Alagsor szint, kínai fűszerbolt. Belépsz, rögtön balra lent. 4000 ft-ért már egész kultúráltat lehet kapni. Ha ez nem jó, akkor II. ker. Montevideo utca valahány szám, a Szépvölgyi úttól 300 m kb, Zwillinger mintabolt. 16000 körül vannak igen jók. És nagyok is.
6) Meiket érdemesebb megvenni? Egy öntöttvas wok-ot vagy egy alumíniumot? Jelentős árbeli eltérések vannak,de minőségben mennyire különbözik a kettő? Fehérvár úti vásárcsarnokban konyha-show üzletben néztem őket. a Hagyományos kínai wok miből készülhet?
7) Öntött vas wok a legjobb.